ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Hatályos: 2021.02.25.

I.

KÉPZÉSEK FELTÉTELEIRE

ÉS

AZ E-TITÁN RENDSZER HASZNÁLATÁRA

 

1. Bevezetés

1.1 Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) alkalmazásának célja

1.1 Az ÁSZF alkalmazásának a célja, hogy a Képző szerv és a vele képzési szerződést (a továbbiakban Szerződés) kötött tanulók tekintetében meghatározza az e-learning képzés, továbbá az e-Titán Elektronikus Oktatórendszer (a továbbiakban: e-Titán Rendszer) használatának feltételeit.

Az ÁSZF hatálya

1.2 A Képző szerv jogosult az ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan felülvizsgálni és módosítani. A módosításról, annak hatályba lépése előtt előzetesen értesíti a Tanulót a Képző szerv honlapján keresztül.

1.3 Az ÁSZF módosításának hatályba lépését követően a felek jogviszonyára az ÁSZF megváltozott rendelkezéseit kell alkalmazni. Amennyiben a Tanuló az ÁSZF megváltozott rendelkezéseivel nem ért egyet, úgy jogosult az ÁSZF megjelenését követően a Szerződést 15 napos felmondási idővel megszüntetni. Az ÁSZF-módosítás elfogadásának minősül, ha a Tanuló a Szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot elmulasztja, illetve ha az ÁSZF módosításának hatályba lépését követően tovább folytatja az e-learning képzést, vagy az e-Titán Rendszert bármilyen formában tovább használja.

 

2. Fogalom meghatározások

2.1 Képző szerv: a jelen ÁSZF tekintetében a START Oktatási Kft. autósiskolát működtető gazdasági társaság.

2.2 Tanuló: a Képző szervvel képzési jogviszonyban álló személy, aki a Képző szerv képzési szolgáltatását igénybe veszi.

2.3 Szerződés: a Képző szerv és a Tanulók közötti képzési szerződés, és annak valamennyi melléklete

2.4 e-Titán Rendszer: a Képző szerv által használt e-Titán Elektronikus Oktatórendszer, amely magában foglalja a közlekedési hatóság által akkreditált, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszert is.

2.5 E-learning tananyag: az e-Titán Rendszerben felhasználható, elektronikus távoktatási tananyag. Az e-learning tananyagok megnevezései és részletes jellemzői az e-Titán Rendszerben érhetőek el.

2.6 E-learning képzés: az e-Titán Rendszer és az e-learning tananyagok felhasználásával végzett elektronikus távoktatás

2.7 E-learning alapú elméleti tananyag: a közlekedési hatóság által akkreditált e-learning alapú tananyagok.

2.8 E-learning rendszerű hatósági elméleti képzés: az e-Titán Rendszer és az E-learning alapú tananyagok felhasználásával végzett elméleti képzés.

2.9 Egyedi autentikáció: az e-Titán Rendszerben a Tanulónak a választott felhasználónéven és jelszón alapuló egyéni azonosítása.

 

3. Szolgáltatás tárgya

3.1 A Tanuló a Képző szervvel megkötött Szerződés alapján jogosult, a közlekedési hatóság által akkreditált, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszert is magában foglaló e-Titán Rendszer korlátozott felhasználására, és az e-Titán Rendszer használatával az elméleti képzést e-learning formában történő elvégzésére.

3.2 Az elvégzett e-learning képzésről a Képző szerv elektronikus úton igazolást állít ki, melyet letölthetővé tesz és/vagy eljuttat a Tanuló részére.

3.3 Az e-learning képzés elvégzéséhez szükséges – az e-Titán Rendszer alkalmazáson túl – technikai és infrastrukturális feltételek biztosítása (internet-hozzáférés, számítógép stb.) nem képezi a szolgáltatás tárgyát.

 

4. Szolgáltatás igénybevételének feltételei

4.1 A Tanuló az e-learning képzést, az adatainak megadását és az elméleti képzés díjának megfizetését követően végezheti el, valamint a tananyag megkezdhetőségi határidején belül meg kell kezdenie a tanulást. A határidő túllépése esetén a Tanuló tanfolyamkezdési/tanfolyam-folytatási jogosultsága megszűnik. A Tanuló az e-Titán Rendszerbe történő belépésével hozzájárul az adatainak kezeléséhez, tárolásához és továbbításához az Adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. A megadott adatok valódiságáért, illetve a helytelen, téves adatok megadásából származó károkért a Képző szervet nem terheli felelősség. Hatósági képzés esetén a Tanuló köteles az adataiban bekövetkezett változásokról haladéktalanul, de legkésőbb tizenöt napon belül értesíteni a Képző szervet.

4.2 Amennyiben a Tanuló megkezdett egyéni regisztrációját 15 napon belül nem fejezi be, úgy a Szerződés nem jön létre, és a Képző szerv törli a Tanulónak a Szerződés megkötése céljából megadott adatait.

4.3 A Tanuló adatainak regisztrálását követően a Képző szerv a Tanuló részére a megadott e-mail címre elektronikus levélben megküldi az e-learning képzésben való részvételhez szükséges regisztrációs URL-t, melynek használatával a Tanuló megadhatja az egyedi autentikációhoz használni kívánt felhasználónevét és jelszavát. Ezt – valamint a képzés díjának megfizetését – követően a Tanuló megkezdheti az e-learning képzést. A Tanuló a jelszavát utóbb bármikor megváltoztathatja.

 

 5. A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei

5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át.

5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott.

5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását.

5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló a jelen szerződés aláírását, valamint az aláírt szerződés Képző szervhez való visszajuttatását követően jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni.

5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Képző szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel.

 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért.

5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek.

5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit.

5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e-Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat.

5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja.

5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

 5.12 A Képző szervet nem terheli felelősség, amennyiben szolgáltatás nyújtása az érdekkörén kívül eső, elháríthatatlan ok miatt válik átmenetileg vagy tartósan lehetetlenné. Ez nem érinti a Tanuló díjfizetési kötelezettségét. A Képző szerv az 5.11 pontban megjelölt e-learning képzések, valamint az e-Titán Rendszer rendelkezésre állását éves szinten legalább 96%-os hozzáféréssel biztosítja.

 5.13 A Képző szerv, az e-Titán Rendszer üzemeltetője jogosult a Tanulók részére közvetlenül is e-mailben értesítést küldeni az e-Titán Rendszer tervezett karbantartásairól, valamint a Tanulók által elvégzett képzések értékelésével kapcsolatban.

5.14 Az e-Titán Rendszer használatához, eléréséhez, valamint az e-learning képzésben való részvételhez a legalább az alábbi informatikai környezettel kell rendelkezni:

Támogatott böngészők (legutóbbi 2 verzió, amely legalább 6 hónapja került kiadásra):
Microsoft Edge , Mozilla Firefox, Google Chrome

Képernyőfelbontás: minimum 1024x768

Internet letöltési sebesség: minimum 768 Kbps

A nem megfelelő informatikai háttér miatti felhasználási zavarokért a Képző szervet nem terheli felelősség.

5.15 A Képző szerv semmilyen körülmények között nem tartozik kártérítési felelősséggel, ideértve korlátozás nélkül a közvetlen, vagy a közvetett, speciális, esetleges következményekért, veszteségért, költségért való felelősséget, amelyek a szolgáltatás használatával kapcsolatban keletkeznek.

5.16 A Képző szerv jogosult a Tanuló kifejezett beleegyezése esetén, az általa önkéntesen megadott e-mail címére az új, vagy meglévő szolgáltatásairól tájékoztatást küldeni.

 

6. Díjfizetés, számlázás

6.1 A Tanuló a díjat bankkártyával, átutalással, illetve a Képző szerv ügyfélszolgálatán készpénzben fizetheti meg. Átutalással történő fizetés esetén minden esetben fel kell tüntetni a Tanuló nevét, a Tanuló pénzügyi azonosító kódját és a képzés kódját. A Képző szerv a Tanuló által a képzésért fizetett díjakról elektronikus számlát állít ki. A Képző szerv által kiállított elektronikus számla minden tekintetben megfelel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény, továbbá a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek.

6.2 A Tanuló által fizetendő díjak minden esetben, forintban (HUF) értendőek, a díjak befizetésével járó konverziós és egyéb banki költségek a díj befizetőjét terhelik. a Képző szerv Magyarországon kívülről indított díjfizetést kizárólag nemzetközi forint átutalással, vagy bankkártyás fizetéssel fogad.

6.3 A Tanuló a Képző szerv által a számára kiállított elektronikus számlát az e-Titán Rendszerből, egyedi autentikációt követően letöltheti.

 

7. Vis maior

7.1 Egyik Fél sem felelős a Szerződés szerinti kötelezettségeinek nem szerződésszerű teljesítéséért, a teljesítés késedelméért vagy a nem teljesítésért, ha ezek bekövetkezése vis maior következménye. Vis maiornak minősülnek a fél érdekkörén, ellenőrzésén, irányításán, illetve befolyásolási lehetőségén kívül eső, előre nem látható körülmények, amelyek megakadályozzák a Szerződés teljesítését.

7.2 Ha a vis maior nem teszi lehetetlenné a Szerződés teljesítését, de késlelteti azt: a teljesítési határidő meghosszabbodik a vis maior okozta késedelem időtartamával. Amennyiben a vis maior időtartama meghaladja a 30 napot, mindkét Félnek jogában áll a Szerződést azonnali hatállyal felmondani.

7.3 Az a fél, akinek érdekkörében a vis maior bekövetkezik, köteles a vis maior tényéről, okáról és várható időtartamáról a másik Felet e-mailben, vagy az e-Titán Rendszerben küldött üzenettel, és lehetőség szerint ajánlott levélben haladéktalanul értesíteni. Az értesítést elmulasztó Fél az ebből eredő kárért felel.

 

8. Szerződés megszűnése, megszüntetése

8.1 A Szerződés megszüntethető közös megegyezéssel, illetve a másik félhez címzett egyoldalú nyilatkozattal. A Szerződés megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatot írásba kell foglalni.

8.2 A Szerződés minden további jognyilatkozat megtétele nélkül megszűnik a következő esetekben:

8.2.1 a Tanuló a GKM rendelet 10. § (1) bek. a) pontja szerint amiatt nem bocsátható elméleti vizsgára, mert a tanfolyam megkezdésétől számítva az első vizsgaeseményig több, mint kilenc hónap telt el,

8.2.2 a Tanuló a GKM rendelet 10. § (5) bek. szerint a tanfolyam kezdetétől számított tizenkét hónapon belül nem teszi le sikeresen az elméleti vizsgáit,

8.2.3 a Tanuló a GKM rendelet 14. § (1) bek. szerint a közlekedési alapismeretek sikeres vizsgájának érvényességi idején belül nem teljesíti a gyakorlati vizsgára bocsátás GKM rendeletben meghatározott feltételeit.

8.3 A Képző szerv a 8.2 pont szerinti feltételek bekövetkezéséről, és a Szerződés megszűnéséről e-mailben jogosult értesítést küldeni a Tanulónak.

8.4 Ha a Szerződés a 8.2 pont szerinti feltételek bekövetkezése miatt szűnik meg, akkor a Képző szerv Tanuló részére nem köteles a befizetett díjakat visszatéríteni.

8.5 a Tanuló bonthatja a szerződést és áthelyezését kérheti másik képzőszervhez. Amennyiben a Tanuló nincs megelégedve a szolgáltatás minőségével, szakmai sérelem érte és a panaszát az iskolavezető nem tudja orvosolni, , úgy joga van a tanulmányait másik képzőszervnél folytatni. A Tanuló részére az áthelyező (Képzés igazolás) 3 munkanapon belül 3 példányban kiállításra kerül, amennyiben a START Oktatási Kft. által már teljesített szolgáltatás ellenértékét teljes egészében a Tanuló megfizette. A képzőszervtől való kijelentkezés esetén 25.400 Ft adminisztrációs díj költséget számolunk fel a Tanulónak.

 

9. Szolgáltatással kapcsolatos bejelentések

9.1 A Tanuló szolgáltatással kapcsolatos bejelentéseit, észrevételeit vagy panaszait az alábbi elérhetőségek valamelyikén közölheti a Képző szerv felé:

e-mail:    start@startoktatas.eu                    

postai levelezési cím:   8800 Nagykanizsa, Arany J. u. 8.

9.2 A Képző szerv a Tanuló által küldött bejelentéseket rögzíti, és legalább egy évig megőrzi a bejelentés kivizsgálásának eredményével együtt. A Képző szerv vállalja, hogy a szolgáltatással kapcsolatban beérkezett bejelentéseket, azok tartalmától függően azonnal, de legkésőbb 60 napon belül kivizsgálja, és annak eredményéről a Tanulót értesíti.

9.3 Amennyiben a Tanuló által küldött észrevétel érdemi kivizsgálásához további információ szükséges, úgy a Képző szerv erről a Tanulót értesíti. A bejelentés kivizsgálása csak az információk beérkezését követően folytatódik. Az értesítés megküldésétől a kért információk beérkezéséig terjedő időtartam nem számít be a Képző szerv által a kivizsgálásra vállalt 60 napos időtartamba.

 

 

II.

KÉPZÉSEK FELTÉTELEIRE

ÉS

AZ E-TITÁN RENDSZER HASZNÁLATÁRA

-  ELEKTRONIKUS SZERZŐDÉSKÖTÉS ESETÉN  -

 

 

 

1. Bevezetés

Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) alkalmazásának célja

1.1 Az ÁSZF alkalmazásának a célja, hogy a Képző szerv és a vele képzési szerződést (a továbbiakban Szerződés) kötött tanulók tekintetében meghatározza az e-learning képzés, továbbá az e-Titán Elektronikus Oktatórendszer (a továbbiakban: e-Titán Rendszer) használatának feltételeit.

1.2 A jelen ÁSZF alkalmazásával létrejött Szerződés elektronikus formátumban iktatásra kerül, írásba foglalt szerződésnek minősül, magyar nyelven íródik, továbbá a Képző szerv a Szerződést a Tanuló elektronikus levelezési címére küldött visszaigazoló üzenetéhez csatoltan elektronikus formában hozzáférhetővé teszi a Tanuló részére.

Az ÁSZF hatálya

1.3 A Képző szerv jogosult az ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan felülvizsgálni és módosítani. A módosításról, annak hatályba lépése előtt előzetesen értesíti a Tanulót a Képző szerv honlapján keresztül.

1.4 Az ÁSZF módosításának hatályba lépését követően a felek jogviszonyára az ÁSZF megváltozott rendelkezéseit kell alkalmazni. Amennyiben a Tanuló az ÁSZF megváltozott rendelkezéseivel nem ért egyet, úgy jogosult az ÁSZF megjelenését követően a Szerződést 15 napos felmondási idővel megszüntetni. Az ÁSZF-módosítás elfogadásának minősül, ha a Tanuló a Szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot elmulasztja, illetve ha az ÁSZF módosításának hatályba lépését követően tovább folytatja az e-learning képzést, vagy az e-Titán Rendszert bármilyen formában tovább használja.

2. Fogalom-meghatározások

2.1 Képző szerv: a jelen ÁSZF tekintetében a(z) START Oktatási Kft. autósiskolát működtető gazdasági társaság.

2.2 Tanuló: a Képző szervvel képzési jogviszonyban álló személy, aki a Képző szerv képzési szolgáltatását igénybe veszi.

2.3 Szerződés: a Képző szerv és a Tanulók közötti képzési szerződés, és annak valamennyi melléklete

2.4 e-Titán Rendszer: a Képző szerv által használt e-Titán Elektronikus Oktatórendszer, amely magában foglalja a közlekedési hatóság által akkreditált, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszert is.

2.5 E-learning tananyag: az e-Titán Rendszerben felhasználható, elektronikus távoktatási tananyag. Az e-learning tananyagok megnevezései és részletes jellemzői az e-Titán Rendszerben érhetőek el.

2.6 E-learning képzés: az e-Titán Rendszer és az e-learning tananyagok felhasználásával végzett elektronikus távoktatás

2.7 E-learning alapú elméleti tananyag: a közlekedési hatóság által akkreditált e-learning alapú tananyagok.

2.8 E-learning rendszerű hatósági elméleti képzés: az e-Titán Rendszer és az E-learning alapú tananyagok felhasználásával végzett elméleti képzés.

2.9 Egyedi autentikáció: az e-Titán Rendszerben a Tanulónak a választott felhasználónéven és jelszón alapuló egyéni azonosítása.

 

3. Szolgáltatás tárgya

 

3.1 A Tanuló a Képző szervvel megkötött Szerződés alapján jogosult, a közlekedési hatóság által akkreditált, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszert is magában foglaló e-Titán Rendszer korlátozott felhasználására, és az e-Titán Rendszer használatával az elméleti képzést e-learning formában történő elvégzésére.

3.2 Az elvégzett e-learning képzésről a Képző szerv elektronikus úton igazolást állít ki, melyet letölthetővé tesz és/vagy eljuttat a Tanuló részére.

3.3 Az e-learning képzés elvégzéséhez szükséges – az e-Titán Rendszer alkalmazáson túl – technikai és infrastrukturális feltételek biztosítása (internet-hozzáférés, számítógép stb.) nem képezi a szolgáltatás tárgyát.

 

4. Szolgáltatás igénybevételének feltételei

4.1 A Tanuló az e-learning képzést, az adatainak megadását és az elméleti képzés díjának megfizetését követően végezheti el, valamint a tananyag megkezdhetőségi határidején belül meg kell kezdenie a tanulást. A határidő túllépése esetén a Tanuló tanfolyamkezdési/tanfolyam-folytatási jogosultsága megszűnik. A Tanuló az e-Titán Rendszerbe történő belépésével hozzájárul az adatainak kezeléséhez, tárolásához és továbbításához az Adatkezelési tájékoztatónak megfelelően. A megadott adatok valódiságáért, illetve a helytelen, téves adatok megadásából származó károkért a Képző szervet nem terheli felelősség. Hatósági képzés esetén a Tanuló köteles az adataiban bekövetkezett változásokról haladéktalanul, de legkésőbb tizenöt napon belül értesíteni a Képző szervet.

4.2 Amennyiben a Tanuló megkezdett egyéni regisztrációját 15 napon belül nem fejezi be, úgy a Szerződés nem jön létre, és a Képző szerv törli a Tanulónak a Szerződés megkötése céljából megadott adatait.

4.3 A Tanuló adatainak regisztrálását követően a Képző szerv a Tanuló részére a megadott e-mail címre elektronikus levélben megküldi az e-learning képzésben való részvételhez szükséges regisztrációs URL-t, melynek használatával a Tanuló megadhatja az egyedi autentikációhoz használni kívánt felhasználónevét és jelszavát. Ezt – valamint a képzés díjának megfizetését – követően a Tanuló megkezdheti az e-learning képzést. A Tanuló a jelszavát utóbb bármikor megváltoztathatja.

 

 5. A Képző szerv és a Tanuló jogai, illetve kötelezettségei

5.1 A Tanuló az e-learning képzés díjának megfizetését követően időben korlátozott jogosultságot szerez az e-learning képzés elvégzésére. A Tanuló a felhasználási jogosultságát másnak nem engedheti át.

5.2 A Tanuló számára az e-learning képzésben való részvétel időtartama korlátozott, azaz meghatározott időtartam alatt végezheti el a képzést. A Tanuló számára a képzés során a tananyag felhasználására, az e-learning alapú tananyag lejátszására rendelkezésére álló idő is korlátozott.

5.3 A Tanuló jogosult az e-learning tananyag időbeli korlát meghosszabbítását megrendelni a Képző szervtől. A Képző szerv ebben az esetben további díjazás megfizetése ellenében meghosszabbítja a Tanuló rendelkezésére álló időbeli korlátokat. Az időbeli korlátok kibővítése nem eredményezi a jogszabályokban meghatározott, képzésre vonatkozó határidők megváltozását.

5.4 A Tanuló az elméleti képzési díj megfizetését követően jogosult az e-Titán Rendszer használatával az e-learning tananyag interneten keresztül történő megjelenítésére és az e-learning képzésben való részvételre. A Tanuló jogosult a sikeresen elvégzett elméleti tanfolyamáról tanfolyam-igazolás kiállítására. Az e-Titán Rendszerre, valamint az e-learning tananyagra vonatkozó minden más jogot a jogtulajdonos fenntart. Ebből következően tilos az e-learning tananyagot, vagy annak részeit, beleértve a médiaelemeket, szövegeket bármilyen más módon felhasználni, illetve tilos másolni, továbbadni, többszörözni, átdolgozni, harmadik személynek átadni, vagy hozzáférhetővé tenni.

5.5 A Tanuló az e-Titán Rendszerhez és az e-learning tananyagokhoz kizárólag egyedi autentikációval férhet hozzá. Az egyedi autentikációhoz használt felhasználónév és jelszó titokban tartásáért a felhasználónevet és jelszót megadó személy felel. A Tanuló köteles haladéktalanul értesíteni a Képző szervet és a jelszavát megváltoztatni, ha az általa megadott felhasználóneve, és/vagy jelszava illetéktelenül harmadik személy tudomására jutott. Az értesítés és/vagy a jelszó megváltoztatásának késedelméből vagy elmulasztásából eredő károkért a Képző szerv nem felel.

 5.6 A Képző szerv kizárja a felelősségét a Tanuló egyedi autentikációhoz használt felhasználónevének és jelszavának más személy által történő felhasználása következményeként felmerülő károkért és veszteségekért, függetlenül attól, hogy ez a felhasználás akár a Tanuló tudomásával, akár a nélkül történik. A Tanuló viszont felelőssé tehető más személy által a felhasználónév és jelszó felhasználásával a Képző szervnek vagy más félnek okozott károkért.

5.7 A Tanuló tudomásul veszi, hogy az e-Titán Rendszer használata és az e-learning képzés elvégzése során az e-Titán Rendszerben a Tanuló IP címei naplózásra kerülnek.

5.8 Az e-Titán Rendszer a képzés ideje alatt adatbázisában manipulálhatatlanul rögzíti a Tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, az e-Titán Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a Tanuló e-learning keretrendszer szerinti tudásszintjét ellenőrző kérésekre adott válaszait, eredményeit.

5.9 Az e-Titán Rendszer az e-learning rendszerű elméleti képzés (tanfolyam) megkezdésekor (az e-Titán Rendszerben az e-learning oktatás indítása gomb megnyomása) automatikus üzenetben továbbítja a közlekedési hatóság részére a közúti járművezetők és közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV.21.) GKM rendeletben meghatározott (a továbbiakban: GKM rendelet) adatokat.

5.10 Az e-Titán Rendszer a Tanuló e-learning rendszerű elméleti képzésének befejezésekor – a képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a GKM rendelet szerint, a Tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus aláírásról szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban eltárolja. Az így előállított állományt a Képző szerv legalább 5 évig megőrzi és ezt az állományt a képzés befejezését követő 24 órán belül a közlekedési hatóság által meghatározott módon a közlekedési hatóság részére átadja.

5.11 A Képző szerv vállalja, hogy a Tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések e-learning alapú tananyagaihoz az e-Titán Rendszerben 7x24 órás rendelkezésre állás mellett hozzáférést biztosít. A Tanuló az e-learning képzést bármikor dokumentáltan megszakíthatja és azt az egyedi autentikációt követően folytathatja a felhasználási jog időtartamán belül.

 5.12 A Képző szervet nem terheli felelősség, amennyiben szolgáltatás nyújtása az érdekkörén kívül eső, elháríthatatlan ok miatt válik átmenetileg vagy tartósan lehetetlenné. Ez nem érinti a Tanuló díjfizetési kötelezettségét. A Képző szerv az 5.11 pontban megjelölt e-learning képzések, valamint az e-Titán Rendszer rendelkezésre állását éves szinten legalább 96%-os hozzáféréssel biztosítja.

 5.13 A Képző szerv, az e-Titán Rendszer üzemeltetője jogosult a Tanulók részére közvetlenül is e-mailben értesítést küldeni az e-Titán Rendszer tervezett karbantartásairól, valamint a Tanulók által elvégzett képzések értékelésével kapcsolatban.

5.14 Az e-Titán Rendszer használatához, eléréséhez, valamint az e-learning képzésben való részvételhez a legalább az alábbi informatikai környezettel kell rendelkezni:

Támogatott böngészők (legutóbbi 2 verzió, amely legalább 6 hónapja került kiadásra):
Microsoft Edge , Mozilla Firefox, Google Chrome

Képernyőfelbontás: minimum 1024x768

Internet letöltési sebesség: minimum 768 Kbps

A nem megfelelő informatikai háttér miatti felhasználási zavarokért a Képző szervet nem terheli felelősség.

5.15 A Képző szerv semmilyen körülmények között nem tartozik kártérítési felelősséggel, ideértve korlátozás nélkül a közvetlen, vagy a közvetett, speciális, esetleges következményekért, veszteségért, költségért való felelősséget, amelyek a szolgáltatás használatával kapcsolatban keletkeznek.

A Képző szerv jogosult a Tanuló kifejezett beleegyezése esetén, az általa önkéntesen megadott e-mail címére az új, vagy meglévő szolgáltatásairól tájékoztatást küldeni.

 

6. Díjfizetés, számlázás

6.1 A Tanuló a díjat bankkártyával, illetve átutalással fizetheti meg. Átutalással történő fizetés esetén minden esetben fel kell tüntetni a Tanuló nevét, a Tanuló pénzügyi azonosító kódját és a képzés kódját. A Képző szerv a Tanuló által a képzésért fizetett díjakról elektronikus számlát állít ki. A Képző szerv által kiállított elektronikus számla minden tekintetben megfelel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény, továbbá a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek.

6.2 A Tanuló által fizetendő díjak minden esetben, forintban (HUF) értendőek, a díjak befizetésével járó konverziós és egyéb banki költségek a díj befizetőjét terhelik. a Képző szerv Magyarországon kívülről indított díjfizetést kizárólag nemzetközi forint átutalással, vagy bankkártyás fizetéssel fogad.

6.3 A Tanuló a Képző szerv által a számára kiállított elektronikus számlát az e-Titán Rendszerből, egyedi autentikációt követően letöltheti.

 

7. Vis maior

7.1 Egyik Fél sem felelős a Szerződés szerinti kötelezettségeinek nem szerződésszerű teljesítéséért, a teljesítés késedelméért vagy a nem teljesítésért, ha ezek bekövetkezése vis maior következménye. Vis maiornak minősülnek a fél érdekkörén, ellenőrzésén, irányításán, illetve befolyásolási lehetőségén kívül eső, előre nem látható körülmények, amelyek megakadályozzák a Szerződés teljesítését.

7.2 Ha a vis maior nem teszi lehetetlenné a Szerződés teljesítését, de késlelteti azt: a teljesítési határidő meghosszabbodik a vis maior okozta késedelem időtartamával. Amennyiben a vis maior időtartama meghaladja a 30 napot, mindkét Félnek jogában áll a Szerződést azonnali hatállyal felmondani.

7.3 Az a fél, akinek érdekkörében a vis maior bekövetkezik, köteles a vis maior tényéről, okáról és várható időtartamáról a másik Felet e-mailben, vagy az e-Titán Rendszerben küldött üzenettel, és lehetőség szerint ajánlott levélben haladéktalanul értesíteni. Az értesítést elmulasztó Fél az ebből eredő kárért felel.

 

8. Elállási jog

8.1 Képző szerv tájékoztatja Tanulót arról, hogy a 45/2014. (II.26) Kormányrendelet 20. § szerint jogosult a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül, indokolás nélkül elállni a Szerződéstől. A Tanuló, amennyiben elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) a Képző szerv címére. Ebből a célból felhasználhatja a jelen ÁSZF mellékletét képező elállási nyilatkozat-mintát. Határidőben gyakorolja a tanuló az elállási jogot, ha a megjelölt határidőn belül, azaz a szerződés megkötésétől számított 14 nap lejárta előtt elküldi az elállási nyilatkozatot.

8.2 Ha a Tanuló eláll a Szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 napon belül a Képző szerv visszatéríti a Tanuló által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazza a Képző szerv, kivéve, ha a Tanuló más fizetési mód igénybevételéhez kifejezett hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Tanulót semmilyen többletköltség nem terhelheti.

8.3 Képző szerv tájékoztatja Tanulót továbbá arról, hogy a Szerződés alapján nyújtandó e-learning alapú tananyag a 45/2014. (II.26) Kormányrendelet 29. § m) pontja alapján nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalomnak minősül. Így a teljesítés megkezdését, azaz az e-learning alapú tananyag lejátszásának elindítását követően, - ha a Képző szerv a teljesítést a Tanuló kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg - a Tanuló elállási jogát elveszíti abban az esetben is, ha a szerződés megkötésétől számított 14 nap még nem telt el.

 

9. Szerződés megszűnése, megszüntetése

9.1 A Szerződés megszüntethető közös megegyezéssel, illetve a másik félhez címzett egyoldalú nyilatkozattal. A Szerződés megszüntetésére vonatkozó nyilatkozatot írásba kell foglalni.

9.2 A Szerződés minden további jognyilatkozat megtétele nélkül megszűnik a következő esetekben:

9.2.1 a Tanuló a GKM rendelet 10. § (1) bek. a) pontja szerint amiatt nem bocsátható elméleti vizsgára, mert a tanfolyam megkezdésétől számítva az első vizsgaeseményig több, mint kilenc hónap telt el,

9.2.2.a Tanuló a GKM rendelet 10. § (5) bek. szerint a tanfolyam kezdetétől számított tizenkét hónapon belül nem teszi le sikeresen az elméleti vizsgáit,

9.2.3 a Tanuló a GKM rendelet 14. § (1) bek. szerint a közlekedési alapismeretek sikeres vizsgájának érvényességi idején belül nem teljesíti a gyakorlati vizsgára bocsátás GKM rendeletben meghatározott feltételeit.

9.3 A Képző szerv a 9.2 pont szerinti feltételek bekövetkezéséről, és a Szerződés megszűnéséről e-mailben jogosult értesítést küldeni a Tanulónak.

9.4 Ha a Szerződés a 9.2 pont szerinti feltételek bekövetkezése miatt szűnik meg, akkor a Képző szerv Tanuló részére nem köteles a befizetett díjakat visszatéríteni.

 

10. Kellékszavatossági igény

10.1 Képző szerv tájékoztatja tanulót, hogy a Képző szerv hibás teljesítése esetén a Képző szervvel szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szabályai szerint. A Tanuló választása szerint a kellékszavatossági igénye alapján kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha a választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Képző szerv számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a Tanuló a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelhet az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy – végső esetben a szerződéstől elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról a Tanuló egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a Tanuló köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt vagy arra a Képző szerv okot adott.

10.2 A Tanuló köteles a hibát annak felfedezését követően haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölni a Képző szervvel. A szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait a Tanuló már nem érvényesítheti.

 

11. Szolgáltatással kapcsolatos bejelentések, panaszkezelés, békéltető testület

11.1 A Tanuló szolgáltatással kapcsolatos bejelentéseit, észrevételeit vagy panaszait az alábbi elérhetőségek valamelyikén közölheti a Képző szerv felé:

e-mail:                 start@startoktatas.eu       

postai levelezési cím:     8800 Nagykanizsa, Arany J.u. 8.

11.2   A Képző szerv a Tanuló által küldött bejelentéseket rögzíti, és legalább egy évig megőrzi a bejelentés kivizsgálásának eredményével együtt. A Képző szerv vállalja, hogy a szolgáltatással kapcsolatban beérkezett bejelentéseket, azok tartalmától függően azonnal, de legkésőbb 60 napon belül kivizsgálja, és annak eredményéről a Tanulót értesíti.

11.3   Amennyiben a Tanuló által küldött észrevétel érdemi kivizsgálásához további információ szükséges, úgy a Képző szerv erről a Tanulót értesíti. A bejelentés kivizsgálása csak az információk beérkezését követően folytatódik. Az értesítés megküldésétől a kért információk beérkezéséig terjedő időtartam nem számít be a Képző szerv által a kivizsgálásra vállalt 60 napos időtartamba.

11.4   Képző szerv tájékoztatja Tanulót, hogy panasza elutasítása esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetőségét itt találja:

Zala Megyei Békéltető Testület

Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.

 

 

 

Nagykanizsa, 2021.02.25.

                                                                                                         

Pálné Péter Eszter

 ügyvezető

START Oktatási Kft.